2020. február

Isten nagy csöndessége előtt
              némuljanak el minden agyvelők.

Hallgatok éjben, akácvirágban:
              ezért mozdultam az anyámban?

Holdra nézek, jég-fogú csillagokra,
              többet tud nálam egy olajfa!

Véletlen vagyok, pillanatra –lény,
            elpattanok az éggömbfény-zenén.

Magamban nem találtam rendet,
            azt se amit a természet jelentett.

Félig élve, félig halottan
            jövendőmet kiszámítottam:

anyaggá török, megdicsőülök,
            szétver a lét, mint recsegő tököt.

Üressé nyílok. Nem támadok föl,
            nem virrasztok a jázmin alatt többször.

Isten közönye megingathatatlan,
          koponyarésén belepillantottam.

Ömlő, nagy csöndessége előtt
          némuljanak el minden agyvelők.

1927-2020