A hónap versét ajánlja:

     Dr. Fehér Ildikó
   kurátor-színművész

 

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

 

 

 

 

Felnőtt előadások

Zárt tárgyalás

Dráma 1 felvonásban

Canterbury mesék

slam musical 2 részben

Slam musical két részben, melyet a Váci Dunakanyar Színház és a Gózon Gyula Kamaraszínház állított közös produkcióban színpadra. A mű ősbemutatója "Ez van" címmel 2014-ben volt. A zeneszerző Mihály Tamás az Omega együttes tagja, a darab írója pedig Horváth Péter József Attila-díjas író, akiről talán kevesen tudják, hogy ő írta A padlás című nagysikerű musicalt. Nem csak írója, hanem rendezője is a mostani előadásnak, amit ezúttal új szereposztásban láthatunk.

Isteni színjáték, avagy...

...ez nem Dante

…avagy ez nem Dante, csupán egy játék azokkal a színekkel, amelyeket valaki, valaha oly istenien fölfestett az égi palettára.

A kétszereplős történet az Újszövetség történéseit vonultatja fel, sőt, előkerül néhány Holt-tengeri tekercs is. Ahogyan haladunk előre az előadásban, egyre inkább olyan színészeket látunk, akik olykor valóban hajlamosak istennek (vagy isteninek) képzelni magukat és nem csak a színpadon. Krisztusi Áron és isteni Csaba játszik egymással és játszik velünk is: bájosan marakodnak, gonoszan civakodnak, ahogyan ez történik már az emberekkel a világ teremtése óta. Mindenki játszik, teremt, viselkedik, viszonyul, viszonyít. Így volt ez akkor is, amikor Jézus találkozott Keresztelő Szent Jánossal, az ördöggel, Bertalannal, Jairussal, Júdással és sorolhatnánk a teljes bibliai "színlapot". A történet újra megírja önmagát, így alkalmassá válik arra, hogy újragondoljuk a hitről, az egymáshoz való viszonyunkról, a színházról alkotott elképzeléseinket. Közben talán kicsit még arra is rájövünk, hogy minket sem kísér mindvégig reflektorfény…

Játszunk, megértünk, elfogadunk, szatirikusak vagyunk, nevetni akarunk. Minden bizonnyal jól esik olyan tükörbe nézni, mely görbén-groteszkül mutatja a vigyornak mosolyunkat, vagy éppen mosolynak vigyorgásunk.

Kávécsarnok, Május

színművek 1-1 részben

Szép Ernőről sok mindent lehet, sőt érdemes tudni. Ehelyt két ilyen mindent emelnénk ki: azt, hogy, Molnár Ferenccel egyetemben, a magyar nyelv egyik megújítója, méghozzá mindketten úgy újítottak, hogy az utca és az éjszaka nyelvét felvitték a színpadra – ahonnan aztán az utca és az éjszaka nyelve visszaszivárgott a szalonokba, onnan pedig vissza az utcára, majd megint a… ja, nem: jött a II. világháború (és ami közben, és ami utána történt), és elsöpört mindent.

 < 1 2 3 > 

 

Közönségszervezés

és
Jegyiroda

Rákosliget, Ferihegyi út 26.

Nyitva tartás:

szeptemberben !!!


Hétfő-péntek
10:00-15:00

szombat
zárva !!!

+36 1 294-7701
+36 1 247-2882


e-mail címünk:
szervezes@gozon.hu
gozonszervezes@gmail.com


__

Jegyértékesítő helyek:

FŐTÉR CAFE
Rákoskeresztúr, Városközpont
+36 70 329-91-64

_______________________________

Nr.1. Ticket Jegyiroda
1173 Budapest, Pesti út 237.
Home Center /D19.

+36 30 180-2470
_____________

_________

___

____________------------

__________________________

__________________________

Budapest Főváros XVII.kerület
Rákosmente Önkormányzata

__________________________